VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


JÓNÁS Klára, P. Nagy Sándorné
( Kiskunfélegyháza, 1926. szeptember 23. - Alsóőrs, 1995. március 30. )

vegyész, tanár, idegenvezető

A földrajztudományok kandidátusa (1976). Iskoláit Budapesten végezte, 1948-ban ott szerzett vegyészmérnöki oklevelet, 1959-ben doktorált. 1949-ben részt vett a NEVIKI megszervezésében, majd annak kutatómunkájában. 1954 után a VVE Szervetlen Kémiai Tanszékén először tanársegéd, később adjunktus, majd három évtizeden keresztül docensként oktatott és kutatott. Az ásványok kristályának állapota, a rendezett és rendezetlen szerkezetek, az izomorf helyettesítés és a rácshibák vizsgálatával foglalkozott. A bauxitféleségekkel végzett kiterjedt vizsgálatainak eredményeit a timföldgyártásban hasznosították. Aktívan vett részt a szakmai szervezetek munkájában. Tizennyolc esztendeig titkára a MTESZ megyei szervezetének, tíz évig tagja az országos elnökségnek. Nyugdíjasként idegenvezető volt, idegenforgalmi szakembereket oktatott.
  M.: Bauxit-ásványok kristályos állapotának tanulmányozása kémiai és fizikai módszerekkel. (Kandidátusi értekezés.) 1975. – A magyar bauxitok ásványos összetételének minőségi és mennyiségi meghatározása infravörös spektrumok alapján. = IV. Dunántúli Analitikai Konferencia. Sopron, 1968.
  I.: A Veszprémi Vegyipari Egyetem jubileumi évkönyve 1949–1974. Vp., 1974. – BRÁZ János: A MTESZ 25 éve ~ az alapítók. = N., 1985. márc. 8. – RÚL X. köt. – Varga.